vintage dolls

A Vintage Dolls zenekar 2017 tavaszán alakult meg az 1930-as, 1940-es évek népszerű vokál trióinak mintájára. Az autentikus vokál triót egy jazz quintet kíséri, melynek tagjai mind elismert zenészei a magyar jazz életnek.
Bemutatkozás

Az énekes trió és kísérőzenekara az 1930-as, 40-es évek híres többszólamú dalait dolgozza fel. A csapatot olyan ragyogó, nemzetközileg is díjazott énekesnők alkotják, mint Munkácsy Eszter, Benedek Lili és Szász Ágnes. Céljuk, hogy ezt a régi, már- már elfeledett stílust megismertessék a közönséggel. Műsoruk hűen idézi meg a múlt század közepének zenei világát, a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve.

A produkció az autentikus hangzáson túl, a pontosan kidolgozott megjelenésnek, koreográfiának és műsorszerkesztésnek köszönhetően, komplex zenei és színházi élményt nyújt közönsége számára. Felidézi a régi fekete-fehér filmek vidám hangulatát, ikonikus ruháit és frizuráit. Szakmai hitelességüket igazolja, hogy megalakulásukat több éves zenei felkészülés és kutatómunka előzte meg.

Az idén 5 éves zenekar régen várt első albuma egyedi színfolt a hazai jazz szcénában. A lemez hangulatát átszövi a Vintage Dolls koncertekre jellemző vidámság, könnyed játékosság, valamint elegancia.
Nemcsak a hazai jazz fesztiválok rendszeres fellépői, de az Erdélyben szervezett Magyar Napok sikeres fellépői is. Céges rendezvényeken is garantált a vintage hangulat és az időutazás.

Tagok:
Munkácsy Eszter – ének
Benedek Lili – ének
Szász Ágnes – ének
Benedek Áron – trombita
Bögöthy Ádám – nagybőgő
Csízi László – dob
Szabó Illés–gitár
Tálas Áron – zongora
díjak, elismerések
2018. 02. 03. – MÜPA XI. Jazz Showcase-Különdíj
referenciák
Művészetek Palotája – Budapest
MOM Kulturális Központ – Budapest
Orfeum, a pesti mulató – Budapest
Samaria Jazz Festival – Somorja, SK
Jazzfőváros Fesztivál – Kecskemét
Kolozsvári Magyar Napok – Cluj-Napoca, RO
Temesvári Magyar Napok – Timisoara, RO
vélemények
“A Vintage Dolls a magyar jazz szcéna ikonikus formációja, igazi üde színfolt az a nőies lágyság és báj, ahogy a kor slágereit feldolgozzák.” – S. Töttő Rita (Feol.hu)
Videóklipek, Előadás részletek, interjúk
Vintage dolls az echo tv-ben - 2019
Reflektorfényben a vintage dolls - 2018
vintage dolls - three little sisters - 2022
vintage dolls - meseautó - 2022
vintage dolls - fütyülök én a twistre - 2022
vintage dolls - sleigh ride - 2019
Vintage dolls erdélyben - 2019
Vintage dolls - winter wonderland - 2018
Vintage Dolls - Sing Sing Sing - 2018
Vedd fel velünk a kapcsolatot:
Kövess minket közösségi oldalainkon is!
Kérdésed van? Keress minket elérhetőségeinken!
