varga lászló retro énekes

Varga lászló retro énekes

Szeretem régi dalokkal szórakoztatni a közönséget.

bemutatkozás

16 éves koromban kezdtem el az énekléssel foglalkozni, először csak hobbiszerűen. Főként, Demjén dalokat, mivel nagy példaképem Demjén Ferenc. Természetesen azóta több kedvencem is van, de itt magyar előadókat említenék, mint, Szécsi Pál az Ő dalait, szintén imádom. Ihász Gábor, Charlie, Máté Péter, Balázs Fecó (ő egy időben tanított is), Somló Tamás, Fenyő Miklós. Valójában nagyon szeretem a régi slágereket, ezért is lettem Retro énekes.

18 éves koromban volt az első fellépésem egy falunapon, mondhatom nagy sikerem volt. Amiért emlékezetes marad az az, hogy két híresség, a Fővárosi Operett Színház művészei és Márió között között énekelhettem.
Onnantól folyamatosan voltak fellépéseim.

2013-ban sikerült két dallal bekerülnöm Lajcsi műsorába, a Dáridóba, amit elég sokszor leadtak a televízióban, Muzsika Tv és a Prizma Tv csatornáin.
 

Fellépéseim jellemzően falunapok, majális rendezvények, idősek rendezvénye, de bármilyen eseményen szívesen vállalok fellépést, ahol szeretik a régi slágereket, a retro dallamokat. Elég széles a repertoárom 1970-től 2010-ig az ismertebb slágereket éneklem.

Egyedi összeállítású műsorra is van lehetőség, pl. karácsonyi dalok, anyák napi rendezvény. 
Ha igény van rá, akár angol dalokat is szívesen éneklek.

műsorok

Varga László retro énekes profil web 2

– régi slágerek
– retro dallamok
– angol dalok
– egyedi igény szerint
összeállított műsorok

– Demjén Ferenc
– Szécsi Pál
– Ihász Gábor
– Charlie
– Máté Péter
– Balázs Fecó
– Somló Tamás
– Fenyő Miklós

Képgaléria

Varga László retro énekes profil web2
Varga László retro énekes profil web4
Varga László retro énekes web9
Varga László retro énekes web11
Varga László retro énekes profil web 2
Varga László retro énekes profil web3
Varga László retro énekes web7
Varga László retro énekes web8
varga lászló retro énekes profil web
Varga László retro énekes web5
Varga László retro énekes web10
Varga Laszló retro énekes profil

Előadás részletek / Videók

Varga lászló - made in hungária

Varga lászló - csillag vagy nékem

varga lászló - mindenki valakié

varga lászló - angelina

varga lászló - hiányzol

varga lászló - Elszáll a gondom

varga lászló - Csókkirály

Vedd fel velünk a kapcsolatot:

Adatkezelési tájékoztatót. 

Kövess minket közösségi oldalainkon is!

Kérdésed van? Keress minket elérhetőségeinken!

Igari Balázs

+3620 4323 544

Email

pannoniaprogram@gmail.com

Pannónia Programiroda - Színesen szervezünk ©Székesfehérvár 2023-2024

Pannónia Programiroda Kft. Adószám: 32390472-1-07